Számítógépes hálózatok építése

Egy mai modern vállalatnak stabilan működő, gyors és megbízható számítógépes hálózatra van szüksége.

A munkavállalók hatékony működésének egyik alapja a számítógépeik hálózatba kötése, melyre már alacsonyak tűnő gépszám esetén is szükség van.
Mindanyian találkozhattunk már olyan esettel, ahol:

  • a nyomtató egy bizonyos számítógépről (s nem egy központi elozstóról) volt csak elérhető a többi kollega számára, így annak a számítógépnek a meghibásodása esetén az irodában ülők képtelenek voltak nyomtatni. A munka folytatásához pedig az infromatikus megérkezéséig várni kellett.
  • vagy éppan amikor a közösen használt dokumentumokat az alkalmazottak egymás között pendrive-on ide-oda adogatva szerkesztették/olvasták. Hiszen számítógépeik nem voltak összekötve egymással, így az adott bizalmas dokumentumot nem oszthatták meg másképp egymással.
  • gyakori eset amikor a hálózati kábel vagy a rosszul rögzített fali aljzat sérülése miatt az alkalmazott nem éri el az internetet, s korlátozottan, vagy egyáltalán nem tud dolgozni.

Kellő odafigyeléssel és struktúrált hálózat kialakításával a problémák kiküszöbölhetők.

 

Mi az amit vállalunk?

  • Új strukturált számítgépes hálózatok tervezése, kiépítése (Cat 5e, Cat 6/6A/7)
  • Aktív hálózati kapcsoló elemek (switch, router, tűzfal) beszerzése, hálózatba építése, illetve azok konfigurációja (CISCO, HP, D-Link, TP-Link).
  • Korszerű vezetéknélküli rendszerek tervezése és építése (WiFi).
  • Mikrohullámú vezetéknélküli kapcsolatok kivitelezése épületek között, (tiszta rálátás esetén) akár gigabites sebességgel.
  • Meglévő strukturált hálózatok kezelése:
    • meglévő hálózatának felmérése, dokumentálása.
    • bővítése (Cat 5e, Cat 6/6A/7).
    • hálózati problémák felderítése, illetve javítása

* Ajánlatot kizárólag a helyszíni felmérést és az igények megismerését követően tudunk tenni.

A részletekért forduljon hozzánk bizalommal.